top of page

Léka vára

Léka, ez a titokzatos fellegvár a nyugati határvidék első kővára volt, mely eredetileg a német betörések ellen épült a 13. század elején. Ellent állt szinte minden ostromlónak, tatárnak, töröknek. Mint királyi várat először a soproni Bana ispán birtokolta, aztán pedig „kézről kézre járt”. Valamikor Nádasdy birtok volt, miután azonban a Wesselényi összeesküvésben való részvételéért Nádasdy Ferenc országbírót fő-és jószágvesztésre ítélték, Esterházy Pál herceghez került. Az 1960-as években vette meg egy osztrák író és ma ezt a várat is egy alapítvány gondozza. Van itt múzeum, számos koncert, program. 

Léka impozáns vártornyai tényleg szinte mesebeli természeti környezetben, az Irottkő Natúrparkban nyújtózkodnak az ég felé. De valójában - a szépen gondozott és belül is látványos - Léka vára maga a sötét középkor, talán tényleg sötét titkok őrzője, amit templomos lovagok és rejtélyes szabadkőműves találkozók vagy éppen a vérgrófnőnek hívott Báthory Erzsébet mondája leng körül. Ám az itt lakó Közép-Európa legnagyobb denevér kolóniája, az elképesztő kínzókamra, a házasságtörő asszonyok kínzására felállított döbbenetes szerkezet, a vasszűz, no és Burgenland legrégebbi freskói tényleg mind valóságosak. 

A vasszűz egy közel 2 méter magas, emberi alakot nagyjából formázó alkalmatosság, melyből éles vasszögek álltak ki. Főképpen a házasságtörő asszonyokat bűntettek ezzel, akiket amikor belekényszerítették a szekrénybe, rájuk zárták az ajtaját. Ha legközelebb erre járunk, megnézzük közelről ezt is.  

bottom of page