Szobori búcsú - Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, 2020.09.06.

September 2, 2020

 
Szeptember 6-án, vasárnap felidézzük az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban a régi Szobori búcsúk hangulatát: a környékbeliek fogatokon, kordékon, lovaskocsikon érkeznek a búcsúra. A rendezvény keretén belül átadjuk a Szer Üzenete-díjat.
 

Az ünnep az Emlékpark történetéhez szorosan kapcsolódik: több mint 100 évvel ezelőtt jöttek itt össze először, hogy megemlékezzenek Árpádról, a honszerző vezérről. Az összejövetelekhez mindig kapcsolódott szentmise is, ezért a környékbeliek “szobori búcsú” néven kezdték emlegetni a Kisboldogasszony ünnepnapján tartott megemlékezéseket. A szobor Árpádot, a búcsú – katolikus ünnepként – keresztény múltunkat jelenti. A Szobori búcsú eredeti üzenetével, 2007-ben, Árpád halálának 1100. évfordulóján éledt újjá. Ebben az évben „Szer Üzenete” néven az Emlékpark díjat alapított. A monostor romjai között bemutatott püspöki szentmisén adjuk át évről évre a Szer Üzenete-díjat, olyan embereknek, akik életükkel, munkájukkal Szer üzenetét – hit, megmaradás, hűség, hazaszeretet – juttatják el embertársainkhoz.

 

A részletes programért kattintsanak az alábbi linkre:

 

https://opusztaszer.hu/szobori-bucsu-opusztaszeren

Please reload

Elérhetőség:

6767 Ópusztaszer, Erdei Ferenc u. 58.

T: +36704280850

E: info@kmte.hu