A 12. századtól fontos stratégiai szereppel bír, ellenőrzése alatt tartotta az aknaszlatinai sóbányákhoz vezető utat és több koronaváros védelmét is ellátta. A jól védhető várat a tatár, török, Habsburg csapatok többször ostromolták. 1541 után fokozatosan Erdélyi Fejedelemség kulcsfontosságú erődítményévé vált, urai mind előkelő erdélyi fejedelmek voltak. A Rákóczi-szabadságharc egyik központja, csak a szabadságharc bukása után jutott az osztrákok kezére. A császár utasítást adott a lerombolására, de ekkor még elkerülte sorsát. Végül 1766-ban a sok ostrom és hadi esemény viszonylatában jóval egyszerűbb ok végzett a várral. Villám sújtott a tornyába, mely után tűzvész keletkezett, a tűz elérte a lőporraktárt, ami felrobbanva maradandó sérüléseket okozott az épületben. A várat soha nem építették újjá.

 

Úgy tartják, hogy a tatárjárás idején a Kárpátok lábánál lévő várat Huszth nagyúr birtokolta. Mielőtt hadba indult Batu kán ellen, kislányát, Ilonát a nagyanyjához menekítette. Feleségét és fiát, Csabát pedig a várban hagyott csekély számú katonára bízta. A muhi csatavesztést sikerült ép bőrrel megúsznia, és sietett haza, hogy erős várában rejtőzzék el a tatár elől. Várát azonban a tatárok szétrombolták, nejét és fiát rabláncra fűzve magukkal vitték. Az úrnő a rabságot nem sokáig bírta, meghalt, a fiút pedig tatárként nevelték, fel. A kán udvarában egy ősz hajú öreg Csaba gyerekkori nyelvén sokat beszélt egy szép országról, ahol oly boldogan éltek az emberek. Rábírta a fiút, menjenek el ebbe az országba: Magyarországra.
Az eltelt 18 év alatt Huszth újjáépíttette várát, és megparancsolta, a vár környékén megjelenő minden tatárt azonnal végezzenek ki. Ilona szépséges kisasszonnyá lett. Testvérbátyja és édesanyja emlékét pedig csupán egy kápolna őrizte.
Az öreg és Csaba megérkeztek e földre. Az öreg, aki már nem is remélte szeretett hazájának viszontlátását, a nagy örömbe és boldogságba belehalt. A fiú épp eme vár melletti erdőben haladt el, amikor arra lett figyelmes, hogy egy hölgyre hatalmas szörnyeteg támadt. Bárdjával lekaszabolta a szörny fejét, s így megmentette annak a hölgynek az életét, akiről nem is sejtette, hogy saját húga. A hálás lány kérte, maradjon várukban egy ideig, Csaba pedig örömmel vette ezt. Kapcsolatuk egyre jobban elmélyült, de az ármány az egyik tisztviselő személyében mindig követte a két fiatalt. Egy alkalommal, amikor Csaba elmondta a leánynak, hogy ő tulajdonképpen tatár, a fiú válláról félrecsúszott a ruha, és a leány megpillantotta a vállán azt az anyajegyet, mely a családjuk sajátossága volt. Ilyen anyajegy ékeskedett Ilona vállán is. A féltékeny és gonosz tisztviselő meghalván, hogy az ő ellenlábasa tatár, azonnal hívta bakóit, és a vadászaton lévő Huszth távollétében elrendelte az ifjú kivégzését. Hiába siránkozott Ilona, aki már megbizonyosodott az igazságról, a fiú feje porba hullott. A hazaérkező Huszth önnön szemével győződött meg arról, hogy parancsával saját fia halálát okozta. Halott gyermeke mellett nem látta életének további értelmét, és tőrét maga ellen fordította. Fájdalmában Ilona megőrült, és örökre a sötét erdőkbe menekült. Alkonyatkor jár csak vissza az ártatlanul kiomlott vértől vörössé vált dombra, hogy hajnalig tartó zokogással figyelmeztessen mindenkit erre a tragédiára.

​

Ma a várat szinte teljesen benőtte a növényzet, de romos állapotában is nagyszerű látványt nyújt.