

Pétervárad
A péterváradi vár azon ritka műemlékünk egyike a Délvidéken, ahol nem csak a több évszázados nagyság romos omladékait csodálhatjuk, hanem sétálhatunk is a rendezett várudvaron, látogathatjuk a múltat bemutató múzeumot, s akár egy kávét is elfogyaszthatunk a kávéházi teraszon.
A várkomplexum látványa csak sejteti, hogy az erődítmény 112 hektáron fekszik. A turista meglátogathatja a föld alatt húzódó védelmi folyosókat, s az idegenvezetőtől megtudhatja, hogy tulajdonképpen négyszintes alagútrendszerben sétál, amelynek hossza 16 kilométer, ám ennek csupán bizonyos részei látogathatóak. A vár és környéke történelmének jobb megismerése érdekében érdemes látogatást tenni az Újvidéki Városi Múzeumban, ahol régészeti leletek mesélnek a múltról.
A XIII. század fordulópont a Péterváradi vár történelmében. IV. Béla király Franciaországból cisztercita-szerzeteseket telepített erre a területre, akik a római vár helyén vagy annak maradványain emeltek maguknak monostort, amit idővel valódi vármonostorrá alakítottak át. Monostorukat Bélakúti (Belafons) Ciszterci Apátság néven ismeri a történelem. Az apátság adománylevelét IV. Béla királyunk írta alá 1237. június 24-én, amelyben többek között ez áll: „a Szerémségben Péternek, Turwey fiának örökös javait, melyek az illetőnek hűtlensége miatt, mivel a király anyját megölvén felségsértést követett el, a királyi kezekre visszaszállottak… Ámbár kedves anyánk lelki üdvéért a fennemlített Péternek – kinek gonosz merénylete folytán öletett meg – összes javait Isten egyházának kellett volna ajándékoznunk, mindazáltal ezen birtokokat, saját és édesanyánk lelke üdvéért örökös alamizsnaképpen adjuk a fönnemlített egyháznak.”A király más bácskai és szerémségi területeket is a szerzeteseknek adományozott, valamint Péterváradot a királyi palotával és környékével. Elsősorban a közeli dunai révnek és az itt tartott vásároknak köszönhetően a település egyre fontosabb szerepet töltött be az itt élő népek életében. Ekkortájt Vásáros Váradként emlegették.
Tévedés lenne azt gondolnunk, hogy ezek a várfalak egészen az Árpád-kor óta védik a lakókat, hiszen a sziklának támaszkodó impozáns erődöt a törökök kiűzése után a XVII. század végén kezdték építeni A. F. Marsigli és más osztrák hadmérnökök tervei alapján. A munkálatok egészen 1780-ig tartottak, melyek során eltűntek a harcokban súlyosan megrongálódott középkori magyar vár és kolostor nyomai, s azóta alussza a föld mélyén több évszázados álmát.
A 2002-es és 2003-as évben bukkantak a régészek azokra a leletekre, amelyek egyértelműen és kézzelfoghatóan támasztják alá a korabeli okmányok állítását, miszerint a bélakúti apátság, melyet 1237-ben említettek először, valóban ezen a helyen állt, s hogy a cisztercita kolostor és a 46 méter magas tornyú templomának romjai a mostani erőd alatt pihennek. Az apátság francia szerzetesek vezetésével, a korszerű földművelés meghonosításával gyorsan fejlődött, az árútermelés aktív résztvevőjévé lett, s a leggazdagabb magyar cisztercita kolostorrá fejlődött. Érthető hát, hogy több külhoni, így itáliai egyházi méltóságok is megkaparintani igyekeztek az apátság jövedelmét.
Féleg a szőlőtermesztés és a borkereskedelem virágzott,s erről számos korabeli okmány tesz említést, melyek legnagyobb része különféle peres ügyekre vonatkozik. A szegedi borkereskedők igen gyakran fordultak a királyhoz panaszukkal, amiért a péterváradi urak túl nagy vámot vetettek ki velük szemben. A király rendre a szegedieknek ad igazat, megparancsolva, hogy „ezentúl a szőlőbirtokos szegedi polgároktól és jövevényektőlsenki közülük más vámot, mint a rakomány és borszállítási levél díjául eddig is fizetni szokott 2-2 dénárnyi összeget követelni vagy őket ősi szabadalmukellenére boraiknak Kamancról Szent-Mártonba történő átszállításában meggátolni ne merészeljék.”
Ám a Szerémség bora kevésnek bizonyult, hogy teljen belőle a vár megerősítésére, noha ezt sürgették a közelgő török hadakról szóló hírek. Albert király 1439-ben írta a várról: „Ottjártunkban megvizsgáltuk és saját szemünkkel is meggyőződtünk, hogy a vár rosszul volt kormányozva, előbb és utóbb egyaránt, épületei roskatagok és sokféle tatarozást igényelnek.”
A budai uraságok viszonyulása a déli veszedelemhez később sem változott, hiába emelte hangját többször is Tomori Pál. II. Lajos királynak fogalmazott egyik levelében így ír: „Talán még mindig azoknak hisz felséged, akik a fejüket tették rá, hogy a császár nem támad? Döntse el szent felséged, hogy így, asszonymód akarja-e elveszteni az országot. Azt sem helyeslem, sem felséged, sem az ország védelme szempontjából, hogy felséged mindig hosszan tanácskozik, s előbb az összes peres ügyet el akarja intézni. A föld népe megindult, sírva és jajgatva menekül, nincs, aki megvédje. Nem uralkodik itt már más, bocsásson meg a szóért, csak a császár, akit az Isten pusztítson el. Vagy ha felséged s tanácsosai a Rayazo völgyében várják be a császárt, akkor haladéktalanul értesítsen, hogy a szerencsétlen keresztényeket elhajtsam előle, ne hagyjuk itt őket ilyen értelmetlenül a pogánynak. Alapos a gyanúm, hogy keserű hangú leveleim és szavaim okolhatók azért, hogy éheznek itt felséged katonái. Ha nem kapnak egyhamar utánpótlást, nem tudom, mi lesz. Bármit tett is eddig felséged, itt az ideje, hogy megfontolja, hol, hogyan s miképp akarja a császárt várni, s hogy ezt közölje velem. Mert tudnia kell szent felségednek, a hidat a császár nem azért verette, hogy vásárt tartson. Ha pedig az urak, vagyis a felséged mellett levő tanácsosok ezt nem akarják megvitatni, nekik kell látniok, mi történik majd velük, ha miattuk vész el az ország, kik az ország képviseletében rendeltettek szent felséged mellé.”
Ám hiábavalóak voltak Tomori Pál erőfeszítései, elveszett Nándorfehérvár, el Pétervárad, s ezután már Budát sem lehetett megvédeni a töröktől.
A zentai csatának köszönhetően Pétervárad is felszabadult, noha a török néhányszor még kísérletet tett a visszafoglalására, Savoyai Jenő 1716-os győzelme azonban végérvényesen elhárította a vidékről a török veszélyt. De ez nem vonta maga után az apátság újjáépítését, rajta is beteljesedett az előző évszázadok településeinek sorsa, az újabb építkezések során a cisztercita kolostor is föld alá került.
A 2002-es ásatások során nem csak a középkori magyar vár és apátság múltjából kerültek elő használati tárgyak és falmaradványok, de a múzeum kiállítótermében bemutatott régészeti leletek azt is bizonyítják, hogy a paleolittól kezdve, vagyis már 50 ezer éve lakott hely a szikla és környéke.
A vár egészen 1951-ig katonai célokat szolgált, míg ma már a kultúta, a művészet és a turizmus szolgálatában áll. Az Újvidék városára nyíló kilátás csodálatos, de ugyanígy a várfalak, a Szent Lajos bástyán álló óratorony, a barokk kapubejáratok, a négyszintű alagútrendszer, a kilátók, a művészeti galériák és a múzeumok látogatása mind-mind feledhetetlen élményekkel gazdagítják a látogatót. De aki ennél is többet szeretne látni, az tegyen egy sétát a vár tövében elterülő Pétervárad városka gyönyörű barokk épületekkel szegélyezett utcáin, tekintve meg a vár aljában álló Szent György templomot, amely Vajdaság legszebb barokk temploma.